My love is Isobel

Két alvó kar közt fekszik meztelen testem.Csupasz hátam mellkasának tolom,fejem állának támasztom.Magamba szívom az ismerős képet,illatot,halk szuszogást.

melyek simogatták meztelen testem

melynek falai szenvedélyes öleléseket őriznek.

Mellette ülök,kínálom magam.Perzselő hangom fülébe lehellem-VÁGYLAK!Kacéran rám nevet,élvezi hatalmát felettem.Tervezzük az éjszakát,a birtoklást,a kizsákmányolást,a gyönyört,a sóhajokat,az izzadt érintéseket. Figyelem, ahogy tekintetemben lubickol és nem sejtem,

…hogy e szép estét lidérces  hajnal  kerget el

…hogy ezek a bordák mily sok keserűséget,megvetést,fájdalmat ölelnek

…hogy ezen a homlokon mennyi ér lüktet pattanásig duzzadva

…hogy ez a borostától ölelt száj mennyi mocskot szór  felém

…hogy az a két tiszta kék szem,milyen zavarossá válik a haragtól

De most még becézem.

A barátok hangosan üdvözölnek,fesztelen csevej ,jó bor,klassz zene,rágcsa.Minden tökéletes,itt ülünk egymás mellett,mindketten egyre gondolunk és képmutató lelkünknek hízelgő, a csapat elismerő tekintete. Szép pár…gondolják mind.

Egyik ital a másikat követi,a mutatók sietve kergetik egymást a falióra számlapján.Hajnalodik,fáradok,már kopik a szenvedélyes jövő képe.Lassan elbúcsúzunk,beülünk az autóba,amit nyomban átitat az alkohol gőze.

FÉLELEM!RETTEGÉS!Jég mindenütt és Benne bugyogva tőr felszínre a férfias magabiztosság.Egy lomha pillanatban, mikor az idő egy pillanatra megállni látszik,kiszállok. Szörnyű jelzőkkel illet…Szeretném azt hinni,hogy épp a munkából hazafelé siető utcalánynak kiabál.De az utca kihalt.

Lüktető fejem szinte tartani sem birom,szeretném a méltóság  minden szertegurult darabkáját felszedni a hideg jégről.De inkább beszállok újra és arra gondolok ez az autó bárcsak az Életem jelképe lenne.

Nem volt nehéz kiszállni…csak nem beszállni a megerőltető.

Tébolyult arccal szórja rám az elmúlt évek fájdalmát,sérelmét. Begyógyulni  látszó sebeket tép fel,hegeket vakar el. Kábultan hallgatom. Nincs szövegkönyv,előre megírt sorok és a happy end is késik…Értem fájdalmát,  a szégyen  teljes súlyával rám telepszik. Végre elcsendesedik és a rosszullét kerülget, szívem két kezemmel szorítom vissza  mellkasomba. Mondanom kell valamit,ki kell engedni a rég dédelgetett haragomból pár cseppet…Remegő lábbal megyek felé,folynak ki  a mondatok fogaim közül. Nem mondok el mindent,még akarom az érzést magamban,hogy nőjön,hogy megöljön…Gyűlölet!

Másnap mégis könyörgök a segítségért. De az nem jön…Amikor azt gondoltuk a múltat le lehet győzni,akkor azt komolyan hittük?Vagy annyira biztonságos a tizenévbe burkolózni,az ismert reakciók közé,a sárban feküdni?Nem bírok rá nézni.

Miért tette ezt azzal …?Kivel…?Hisz csak egy kupac szövet és víz vagyok. Úgy tűnik nem különb bármelyik utcán rohanótól…

Némán szemléli, ahogy a férgek egyre nagyobb lyukat rágnak agyamba.Miért ez a beteges ragaszkodás?Miért ez a rengeteg felmentés,magyarázat,címke,határidő?

Valami megszakadt odabenn és felkavarta az évek szutykát…

Szeretném lemosni …

Győzelemtől ittas arccal,időponttal a kezemben állok az ajtóban.Nem érdekel,hogy megbántom,pedig kedvelem-nyomom az üzenetet-hűtlenség miatt egy alkalommal HOZZÁ megyek . Erőteljes boldogság tombol mellkasomban.

Felkészülten,mégis halvány félelemmel érkezem.

Nézem a mozdulatot amivel teát készít,csüngök az ajkakon amivel kedvesen hozzám szól,nézem a mosolyt amivel felém fordul.

Határozott vezényszavakkal utasít-feszítsd,húzd,stabilizálj! Megérint és mintha olaj lenne ujjbegyén engedetlen izmaim  némán feszítenek,húznak,stabilizálnak. Kövér izzadságcsepp indul  homlokomon,végigfut az orromon és sós íze a számban  ér véget.Egy pillanatra behunyom szemem,ezért jöttem.Majd egyik követi a másikat,szakad rólam a víz,az illat mibe öltöztem, elhagyott.

 Hangja fülem mellett ácsorog,karja karom köré fonódik,megragad és  együtt rajzoljuk  a mozdulatot.

Ha egy pillanatra nem stabilizálnék…izmos testén koppannék,magamba szívhatnám melegségét ,hangja a fülembe költözhetne.

 Hatalma van izmaim felett, nem én irányítok… Hajlít,feszít,domborít,homorít…Elképzelem magam távolról és döbbent arccal figyelem –Önmagam. Ez már nem  Én vagyok. Csupán  izmok,inak,szalagok,csontok...

Minden január 1-én elhitetjük magunkkal ,esélyt kaptunk,hogy mindent tiszta lappal kezdjünk.

Karácsonykor azt gondoljuk,kijár a bőséges ebéd és vacsora,a rengeteg sütemény,az édes semmittevés. Felmentjük  és megnyugtatjuk magunkat. Egész évben dolgoztam,alig pihentem,nem is voltam nyaralni,elvégeztem még egy évet a fősuliból,december eleje óta ajándékért rohangálok,két hete sütök-főzök. Ezekkel az  együgyű gondolatokkal gyúrunk az ünnepekre. Aztán moccanni sem bírunk,lazítunk a nadrág szíján, elismerően méregetjük a saját illetve a másik óriásira nőtt hasát, petyhüdt,lusta izmaink sajognak. De nincs bűntudat. Ezért imádjuk és várjuk reszketve egész évben a karácsonyt. Majd eltelik pár nap. Nehézkes a mozgás és megfogadjuk jövőre minden másképp lesz. Na, majd ha eljön a szilveszter... Izgatottan várjuk. Tervek,célok,fogadalmak gyártódnak a fejekben,cinkos mosoly ül az arcokra. Hm,van még pár édesen bűnös napom az évből. Hangosan visszaszámolunk sok millió emberrel-3,2,1,BÚÉK!!Koccannak a pezsgős poharak,kipirulnak az arcok,hevesen kalimpál millió szív. Mindenki boldog!Kiosztódnak a tiszta lapok. Egy pillanatra becsukjuk szemünk és leltárba vesszük a fogadalmainkat-lefogyok pár kilót,kevesebbet dohányzok,többet mozgok,figyelmesebb leszek a szerelemmel,türelmesebb leszek a gyerekkel,anyámat sűrűbben látogatom .Ja és a legfontosabb-nem költök hülyeségekre!

Na ezzel meg is vagyunk. Nem is volt nehéz. Gyerekjáték lesz betartani,hisz erősek vagyunk.

Reggelig nyomjuk a bulit,egy utolsó habzsi-dörzsi. Folyik a pia a padlón,tapossuk a virslit a táncparketten. Gyerekek!Szilveszter van!Mindent lehet,nehogy már érdekeljen hogy a több ezer forintos whiskye kifolyik,az ezer forintos virsi a kukában landol. Ilyenkor megengedett,sőt kötelező visszalépni a fejlődés ama bizonyos fokára. Majd az annyira várt buli végeztével romos testünket hazavonszoljuk,ágyba rakjuk és alkoholtól mámoros fejünket álomba hajtjuk. Jaj a másnap…Ezer majom dübörög odabent,rákötjük magunkat a vízcsapra hidrtálás céljából és egész nap szobanövények vagyunk. Elkezdődik a következő év és a gondosan eltervezett  Új Élet képe kicsit elhalványul. Már unjuk a rossz időt,várjuk a tavaszt,majd a nyarat,de itt is van már az ősz és közeleg az év vége...

Felismerés…Harag!Ez az Érzés,melynek   minden betűje lángoló  vörössel van a mellkasomba vésve. Ellentmondást nem tűrő H,égig nyújtózkodó A,szelíden gömbölyödő R,fémesen zengő G. Te voltál ki tüzes vassal vésted szöveteimbe. Tudom, nem akartál bántani. Én mégis érzem és mikor Rád nézek,egyre intenzívebben tőr  fel,éget a bordáim között,szorongatja torkom,bizsergeti tarkóm.

Fekszem egy ágyon. Hangot hallok,de nem Én beszélek. Kedves  Ismerős  arca hajol felém,keze már tapintja is a bennem áramló Élet ritmusát. Cranio-terápián vagyok. Nem először nyúlok el ujjai alatt.

De ez  tudom más lesz,hisz velem van a felismerés,A HARAG!

Felidézem a pillanatot,mikor gúnyosan nevetve képembe csapott. Megvárta a megfelelő pillanatot és mint réti sas az egérre lecsapott. Hevesen zakatol a motor mellkasomban,hangosan löki ereimbe az üzemanyagot. Sírás fojtogat,arcom belepirul…Elönt a gyűlölet.

A kedves Ismerős látva vonaglásom,a bennem zajló változást,arcom torzulását-megkér beszéljek!

Nem!Úgy szorítom állkapcsom hogy sajog,megakadályozom, hogy egy kósza hang is kicsússzon fogaim között. Ez az ÉN HARAGOM!Dédelgetem,ragaszkodom!

A kezelés véget ér. Nagyon rosszul vagyok. Szétszakad a fejem. Mintha lánctalpasok kóvályognának  agytekervényeimen. Meg kell szerveznem a védekezést,fel kell állítani a védelmi vonalat!De ki mondja el, hogy mindezt  hogyan?

http://www.youtube.com/watch?v=-DN0R_1vH-Y